2012. november 22., csütörtök

Események

Kicsit lusta voltam ide írogatni, úgyhogy most bepótlom és beszámolok pár eseményről az utóbbi hetekből.

San Fransisco AES2012

Aki nem tudja, hogy mi az AES annak csak annyit, hogy kb a NAMM és a MUSIKMESE mellett ez a legfontosabb Audio kiálítás. Ez mondjuk inkább a hangmérnököknek érdekes, mert hangszerek nem nagyon vannak. De ettől függetlenül így is Disneylandben éreztük magunkat. Csomó olyan dolgot megnézhettem élőben amit azt hittem sose fogok látni. Mókás volt rengeteg cucc, mindent meg lehetett tekergetni, meg ilyenek. Begyüjtöttünk egy rakás matricát és sample-t. Sajnos ingyen konzolt nem adtak :D pedig szívesen elhoztam volna egy új Neve-t vagy API-t.
Voltak ilyen AES afterpartyk is, ami kb annyit jelentett, hogy elmehettél stúdiókba és ott ihattál meg ismerkedhettél. Nekünk ez elég uncsi volt, mert ált az emberek azokkal dumáltak akiket ismertek, minket meg nem ismert senki. :D És igazából nem a mi korosztályunk volt itt a jellemző korcsoport.
A város maga nagyon érdekes. Tele van mindenfelé galériákkal meg kis művészeti teleppel, kicsit olyan Berlin feel. Viszont a másik oldal, hogy kb az egész belváros tele van csövesekkel, akik hálózsákba alszanak az utca szélén... Meg egy rakás nem túl szimpi feka. Nincs problémám a fekákkal, de ezek az igazi ghetto balhés niggerek voltak. Mondjuk minket békén hagytak, csak néha megkérdezték akarunk-e füvet venni. De szerencsére gyógyszerrel jól el voltunk látva nem igazán éltünk a lehetőséggel. Amerikában tényleg komolyan veszik mind az utcán való ivást mind a 21 alatt nem mehetsz be sehova dolgokat... Úgyhogy esténként ált a szállodai szobánkba gyűltünk össze és fogyasztottunk alkoholt. Mókás volt. Team Building.
Az út amúgy 6 óra volt kb, azt hittem, majd látok szép tájakat... Hát nem. Kb síkág meg egy kis hegy. Ez a hátránya az autópályának. Viszont láttam egy tehén telepet, ami fél óráig tartott és kb 150el mentünk... Rettenetesen büdös volt. :D
Elkövettem egy elég kezdő hibát... Otthon hagytam a fényképező memória kártyáját, úgyhogy nincs egy darab képem se erről a kirándulásról :(

SAE Open House

Ez kb nyílt nap volt, jelentkezhettünk önként, jelentkeztem is lássák, hogy mennyire szorgalmas vagyok. A jutalom egy póló és egy vizespalack wuhu. :D Az időm nagy részét a Yamaha 02R stúdióban töltöttem, Brad-del. Róla annyit kell tudni, hogy a kedves dnb-s ismerősöknek Dj Evol néven  ismerős lehet. Jófej volt eléggé, logic oktató a suliban, meg a EMP-n tart órát. EMP = Elecronic Music Production Course. Nagyon jót dumáltunk a drum and bass-ról. Közbe ő egy drumstep számot farigcsált, meg válaszolgattunk a betérők kérdéseire. Vicces volt, mert tőlem is rendszerint megkérdezték, hogy én mit csinálok.. Hát mondtam, hogy ATP student és jó sales-hez méltóan hypeoltam a sulit. :D Aztán Will elmagyarázta nekünk a signal flow-t a Toft-on, úgyhogy sokkal felkészültebben fogok nekivágni a Toftnak. Igazából az is elég egyszerű egy szerkezett de kis kedves és jól néz ki.

Aztán most épp thanksgiving break van... Ma kb egésznap aludtam. Holnap pedig ha minden jól megy és kapok némi pénzt akkor elmegyek black fridayozni mert kéne ez az. :)

2012. október 21., vasárnap

Helyzet jelentés

Na egy jó ideje nem írtam. Ennek oka, hogy hétfő óta van saját internetem. Ez talán nagyobb küzdés volt mint otthon szert tenni internetre és igazából tök ratyi. Drága és sehol sincs a 120mbites UPChez képest...
És a bekötéssel is gondok voltak, de a házban volt rossz a kábelezés, de José megoldotta. Éljen José! :)

Itt minden nagyon laid back, senki sem siett sehová, mindent teljesen nyugodtan intéznek. Pl a sulitól 1 azaz egy darab könyvet, egy pass-tartót és belépőkártyát kaptunk. Ez nem sok... Ahoz képest, hogy egy csomó cuccot kellett volna, hogy kapjunk. Állítólag jövőhéten azért már meg kapjuk a könyveket, meg lehet a gépet is és a szoftvereket is.

A suli amúgy elég jó. Normális a tanárok és mindenki hozzáállása, ha kérdezel segítenek. Mindenki. Pl a Digital Audio tanárunk egy Grammy Díjat nyert mérnök... szal azért ért a dolgokhoz. Eddig kis méretű konzolokon dolgozunk, Mackie 1604 mint analóg és egy Yamaha digit cucc O1V. Jövőhéten Music theory! :D

Na és most írok a Kaliforniai életről egy kicsit. Amit annyira nem vágok még, mondjuk úgy, hogy ilyen alap apró dolgokat fogok itt megemlíteni.

Bevásárlás: Európai márkák nincsenek. Pont. Se Milka csoki, se Persil mosópor se semmi. Coca Cola szerencsére van. De van pl Sierra Mist meg Sunkist amik tök jók. meg itt pl ha sokat veszel akkor nagyábból 67 forint egy dobozos kóla. Meg pl van kb 20 fajta csili a legalapabb élelmiszer boltban is :) Meg akkora limeok mint az öklöm. Az árak annyira nem vészesek, akciókat figyelve még nekünk is megfizethetőek. Viszont két dolog ami problémás... A pékáru és a fűszerek. A fűszerek mocskosul drágák az otthoni viszonyokhoz képest, a pékáru meg kb nincs. Ill én nem találtam még rendes árút és normálisat... 6 dollárt azért sokalnék egy teljeskiőrlésű félkiló kenyérért....

Közlekedés: Hát igen ez tényleg egy kibaszott nagy parkoló. :D Tényleg majdnem mindenki kocsival jár. Ha fehér vagy akkor nem igazán értik, hogyhogy nincs kocsid... A tömegközelekedés nem vészes, a metro pl kifejezetten pontos. A magyarországon gyártot buszok nagyon jók. A BKV tényleg elmehet a picsába, ha nekik nem megfelelőek. Viszont a menetrend az elég para. Mondjuk itt jár 3 járat, de kb 3 perces eltéréssel, aztán meg várhatsz kb fél órát, hogy valamelyil felbukkanjon. Szerencsére van GPS tracking meg iphone app... szal azért lehet tervezni. Bringám még nincs, de mostmár tényleg nagyon akarok. Akkor kb ki van lőve a busz.

Bulik: Egyedül egyelőre nem sok ingerenciám volt még kimozdulni, de majd lesz. Akkor majd írok arról is. Itt nincs éjszakai közlekedés, a klubbok bezárnak 2kor, az After Hour helyek aszem max 6ig nyitva vannak... de piát 2 után nem adnak sehol. :D Ez annyira nem menő itt. A taxi meg állítólag horror árakon de majd lecsekolom....

Ügyintézés: Voltam már pár helyen intézkezdni.

LADWP: Los Angeles Department of Water & Power: Na ez volt a legvészesebb. 20 perc várakozás érthetelenül beszélő feka... de megoldottam. Van áram! :D
DMV: California Deparment of Motor Vehicles: Na itt intézel kb mindent. Én ID csináltatni voltam itt. Időpont foglalás a neten, és kb 10 perces ügyintézés. Viszonylag jófej ázsiai ügyintéző, aki érthetően beszél. Úgyhogy várom a Kaliforniai szmélyim juhú! :D
At&t: Na ezt telefonon intézed. De eleve egy vicc a hangfelismerős telefonos rendszer. Kb 30 perc volt elintézni a netet... szal ez nem menő.

Otthon ugye ált úgy gondoljuk, hogyha a filmeket és sorozatokat megértjük akkor nem lesz bajunk angol nyelvterületen. Na ez nem teljesen igaz. Akkor mondjuk megértjük a jó környékről származó inteligens emberek beszédét. A fekák, mexikóiak és a parasztok azok úgy beszélnek, hogy csak lesel. De az amerikai és amerikai között is van durva különbség... Pl van new yorki, detroiti, meg nashvillei
osztálytársam és mind3 máshogy beszél. Mondjuk ők az inteligens kategóriába tartoznak és meg lehet érteni őket, ellenben van egy-két gyerek akikre nagyon figyelnem kell ha meg akarom érteni.

Jövőhéten lesz az AES San Franciscoban, lehet leugrunk páran... Field Trip wuhuuu.... Meg elvileg lesz NAMM is itt nem mesze, oda a suli is megy kiállítani, szal oda tuti megyek :)

Kaja. Na az viszont van jóóó :) Hamburgerben verhetelen a hely :) Milyen meglepő. :D Fatburger, Carl's JR. Ezek a legjobbak. Wendysben egyszer voltam, soso... Mekibe menni meg se fordul a fejemben :D Burger kinget aszem 1et láttam a Sunseten de oda se mentem be. Mexikói az itt ugye elég menő, abból voltam többen is, mind2 jó volt. A Taco Bell-t nem sorolom ide, az nem volt nagyszáma... Ott mondjuk Taco Tuesday keretében voltunk amikor le van olcsózva egy csomó taco 1 dollárra :)

Na most ennyi. Azt hiszem sikerült sok témát érinteni, ha van kérdés bátran tegyétek fel :)

2012. szeptember 30., vasárnap

Lakás

Na most, hogy már tuti a lakásom feltolok pár képet. Meg megmutatom, hol van :)

Lakás LA

Kicsit még kevés a bútor, de hát alig pár napja költöztem be és emiatt még nincs túl sok cucc. De majd lesz. 

2012. szeptember 22., szombat

Dolgok

A reggeli lakásbérlési sikertelenségem okán nem volt kedvem kimenni az óceán partra, hanem inkább maradtam itt kutatni lakások után.

De nem ez a poszt lényege. Elég keveset láttam még a városból de az bejött. Van egy feelingje a dolognak. Persze itt sok a túrista meg egyebek, de akkor is tetszik :) Az emberek akikkel kapcsolatba kerültem pl a suliban, meg a boltban mind kedvesek, nyoma sincs a köcsögölésnek ami otthon megy.

Szal a lakás kérdés eléggé nyugtalanít, de ha az megoldódik szerintem jó lesz itt :)

2012. szeptember 19., szerda

Megjöttem

Na megérkeztem LA-ba. A repülő út nem volt túl szórakoztató, egy idegesítő nyanya mellé kellet tülnöm, aki terpeszkedett és jeleztem, hogy nem kéne, még neki állt feljebb. 

Meg amúgy se vagyok egy jó alvó, meg a felétől fájt is a fejem, uh kb a végén tudtam csak 1 órát aludni, úgyhogy most elég hulla vagyok. De a város menőn néz ki, bár sokat még nem láttam. :)

na ennyi. 

2012. szeptember 13., csütörtök

Warmup

Kedves Blogom!

 Majd ezt a posztot még frissítem.

Szal, mint sokan tudjátok hamarosan elhagyom egy időre az országot, irány az USA, California, Los Angeles! Elégé lefoglalnak az utolsó simítások, de egyszer majd veszem a fáradtságot és írok itt még hosszabban az előkészületekről.
Most úgy néz ki, hogy szerdán utazom, remélhetőleg össze is jön.
Olyan szempontból jó lett volna hamarabb kimenni, hogy szokhattam volna a közeget ismerkedtem volna a várossal mi merre meddig... de így több időm maradt azokra akik fontosak.

Előre szeretném bocsátani, hogy rettenetesen rossz a helyesírásom, igyekszem azért, de nem igérhetek semmit. Alapvetően ezt a blogot azért csinálom, hogy ne kelljen mindenkinek elmondani egy dolgot tízszer, elég legyen linkelni egy posztot, ahova szépen töltök majd képeket is :) Na ennyi elsőre.

update 1: Tuti a szerda, megvettem a repülőjegyet. Lemondtam a jobb fajta túrista osztály kényelméről, marad a sima. Így se adták olcsón.